41. Magyar Filmszemle

A Filmszemle díjkiosztó ünnepségét a Sportmax 2. Sport-, szabadidő és rendezvényközpontban tartották, ahol harminckilenc díjat adtak át. A rendezvény megnyitóján Hiller István bejelentette, hogy megszületett a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) 2013-ig tartó állami támogatásáról szóló megállapodás.

Elsőként hat művész vehetett át életműdíjat pályafutása elismeréséül. Nagy Anna színésznő és Djoko Rosic szerb-bolgár színész, Pásztor József gyártásvezető, Szoboszlay Péter rajzfilmrendező és Zsombolyai János operatőr-rendező. Ezt követően a Magyar Mozgókép Mestere címet adták át, először Rózsa János Kossuth-díjas rendezőnek, akit egy rendezői székbe ültettek, majd Grunwalsky Ferenc következett, aki nem ment fel az emelvényre a mesteri címért, mert - mint mondta - jogilag még nem hivatalos a lemondása az MMK elnökségről. A legjobb közönségfilm díjat, a 25 millió forinttal járó TV Moziverzum díját Vágvölgyi B. András 56-os akció mozijának, a Kolorádó Kidnek ítélték. A legjobb látvány- és díszlettervezés díját is ennek a filmnek ítélték. A legjobb elsőfilm, az egymillió forinttal járó Simó-díj Almási Réka csapatépítő tréningről szóló Team Buildingje kapta. A film a legjobb produceri díjat is elnyerte. A legjobb rendezés díját megosztva vehették át Dyga Zsombor a Köntörfalak című szerelmi kamaradrámájáért, és Pejó Róbert osztrák-magyar gyártásban Gryllus Dorka főszereplésével készült Látogatásért. A Köntörfalakért még Elek Ferenc a legjobb férfi alakításért járó elismerést vehette át. Czakó Judit a legjobb vágónak járó Arany Ollót kapta.

Két-két díjat abszolvált a nagyjátékfilmek között Groó Diána Vespája: legjobb eredeti filmzene: Kardos Dánielnek, Balogh Rudolfnak és Tóth Sándornak színészi különdíj és A vágyakozás napjai című Pacskovszky-film (a legjobb forgatókönyv és az Arany Mikrofon díj. Legjobb női alakításért Kerekes Éva Vicát díjazták, aki Karafiáth Orsolyát alakította. Legjobb dokumentumfilmes díj Csáki Lászlót (Bádogváros) és Almási Tamást (Puskás Hungary) megosztva illette. A Puskás Hungary ezek mellett az Art Mozi Egyesület elismerését is megkapta. Gulyás Gyula Idézésének ítélték a Schiffer Pál rendezői díjat.

A legjobb játékfilmnek járó Aranyorsó díjat Hajdu Szabolcs kapta a Bibliothéque Pascal című magyar-német-angol koprodukcióért. A külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díját is megkapta, a legjobb operatőri elismerést és a diákzsűri díját is . . .

A 41. Magyar Filmszemle számokban

Február 8-án a díjkiosztó gálával befejeződött az egy héten át tartó 41. Magyar Filmszemle. A rendezvény 7 napja alatt a fő helyszínen, a Palace MOM Park 9 termében tartott 402 előadáson 40.981 nézőt regisztráltak. A másik budapesti helyszínen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban 7.034 jegy talált gazdára. Így hivatalosan a 41. Magyar Filmszemlének 48.015 nézője volt. A játékfilmek közül a legsikeresebbeknek 1600 feletti nézőszáma volt. Ezek a következők: Bibliothéque Pascal, Oda az igazság, Kolorádó Kid, Vespa, Team Building, Szélcsend. A korábbi évekhez képest megfigyelhető az a tendencia, hogy nem egy-két favorit emelkedett ki a mezőnyből, hanem több filmnek is sok nézője volt. Ugyanez jellemző a dokumentum- és tudományos-ismeretterjesztő filmek kategóriájára is, ahol az összességében 6 ezer feletti látogatószámon belül a legtöbb alkotás 2-300 körüli nézettséget ért el. 350-nél többen a következő dokumentumfilmekre váltottak jegyet: Hunky Blues - Amerikai álom, Bádogváros, Kelet-nyugati átjáró, Puskás Hungary. Elmondható, hogy idén már hagyományosan népszerűek voltak a kísérleti és kisjátékfilmek: ezeket a műveket blokkonként átlagosan 7-800 néző látta. Nagy érdeklődést keltettek a tévéfilmek is, művenként 2-300 nézőt elérve. Az Átok és a Komoly dolgok című alkotásoknak 300 fölötti látogatószáma volt. A vetítéseken túl a szemle ideje alatt 18 szakmai fórumot, tájékoztatót is tartottak, melyek a nyitó és záró eseménnyel együtt az érdeklődők további ezreit vonzották.