- Öt éves voltam, mikor a rádióban hallottam egy zenekari darabot, ami menüett volt és hallás után lejátszottam. A nővéremhez járt egy zongoratanárnő - jól emlékszem rá, Kovács Margitnak hívták -, aki éppen ott volt nálunk. Nagyon elcsodálkozott, majd megkérte a szüleimet, hogy taníthasson. Jó kezekbe kerültem, a tanárnő Szendi Árpádnak a növendéke volt, ő pedig Liszt Ferenc tanítványa. A következő évben szüleim beírattak a Debreceni Zenedébe. Nyolc éves voltam, amikor Mozart esten eljátszottam egy zongoraversenyt.

- A családi krónika szerint, nagymamám szeretett zongorázni, hallás után népdalokat játszott. Egyszer nyitva volt az ablak és meghallotta egy zongoratanár, aki szívesen tanította volna, de a dédnagyapám nem engedte, azt mondta, csak maradjon természetes a játéka.

- Ez nagy kérdés! Ismernünk kell ehhez magát az embert, miből van és miből a világmindenség. Minden emberben ott van a hallhatatlan lélek, mint ahogy az anyaméhben lévő sejtben is benne van az egész ember. A fejlődési láncolat kétirányú. Az egyik az entrópia, amely az anyagnak a természete, ez a magasabb, bonyolultabb szisztémából az egyszerűbb felé változik, azaz lebomlik. A másik az élet. Ahol megjelenik, az egyszerűbb organizmusból a bonyolultabb felé fejlődik. Az életben benne van az a csoda, hogy akar lenni! Az egyiptomi papok, a héber kabbalisztikus tudás princípiumára utalnék, az élet fájára, amely azt szimbolizálja, hogy a teremtés nem egyszer történt, hanem folyamatosan történik, minden pillanatban. Az első princípium, a még meg nem nyilvánult minden. Ezt látjuk abban a bizonyos sejtben is, ami egy férfi és egy nő egybekelése után keletkezik. Az a sejt még nem nyilvánult meg, de benne van, hogy milyen lesz annak az embernek az alkata, az ízlése, milyen hosszúak az ujjai és az is, hogy tehetséges lesz-e. A ma élő legnagyobb fizikus Steven Hooking is azt mondja, hogy a nagy robbanás előtt, mielőtt megjelent a mi világunk, a mindenség egy pici pont volt - szingulariti-nek nevezi -, amelyben az egész Universum kondenzálva volt. De minden egyén önmagában is fejlődik, először embrió, majd gyermek, ... És minden emberben ott van a megnyilvánulni akaró isteni, amelynek a fejlődése hosszabb folyamat. Mert van egy láthatatlan réteg a szellemvilág, melyből sugallatokat kapunk, ezt hívják a művészek inspirációnak. Belső töltésünk állandó kapcsolatban van ezzel a szférával, ahonnan az ihletet kapjuk. Amikor valami igazán jót csinálok, azaz érzésem, hogy csak keresztül jött rajtam, mint az elektromosság a kábelen.

- Az így van! De biztosan ismeri azt az angol mondást "ha azt csinálod amit szeretsz, sose kell dolgoznod". Aki úgy érzi, hogy rettenetesen sokat kell gyakorolnia, az ne menjen művészi pályára, mert nincs garantálva a siker. Azt szoktam mondani a gyerekeknek, hogy a tehetséged egy zseton, amellyel az élet nagy kaszinójában játszhatsz. Hogy mit fogsz vele nyerni, az már a sorstól, Istentől, a Karmától függ. Nem lehet arra számítani, hogy azért mert valaki tehetséges és még gyakorol is, akkor karriert fog befutni, híres lesz és gazdag. Lehet hogy igen, de lehet, hogy nem. Ahogy a példák is mutatják: Schubert igazán tehetséges volt, de nem ért el semmit az életében. Viszont Beethoven, aki ugyanabban az utcában lakott, hozzá császárok mentek hódolni. Stravinszky milliomos volt, Bartók majdnem éhen halt. Tíz évvel ezelőtt olvastam egy statisztikában, hogy 200 zongoristából egy tud megélni, szerintem ma 2000-ből egy. Az zongorázzon, akit boldoggá tesz.

- Nagyon is! Amellett, hogy kellemes, ha az ember kiváltságos gyermek, akit a felnőttek megbecsülnek, ugyanakkor iszonyatos teher is. Mert koncert előtt láttam a szüleim készülődését, mindenki fodrászhoz ment, ruhát vettek ... Amikor kimentem a pódiumra, nem csak a magam bőrét vittem a vásárra, az egész család szeme rajtam volt, a boldogságuk függött attól, hogy sikeres leszek-e. Rám volt építve minden. Az első koncertemtől kezdve, halálosan izgulok. Most is csak azért kevésbé, mert megpróbálom feldolgozni, helyére rakni a dolgokat.

- Egyáltalán nem, az egész életem egy hullámvasút volt. Kezdtem a csodagyerekséggel - ahogy Ön is mondta. Nagy megtiszteltetés ért, mert Dohnányi Ernő nyolc évesen meghallgatott, tanítani akart, ami különleges kiváltság volt, ugyanis gyerekeket soha nem vállalt. Tizenkét éves koromban felvettek az Akadémiára, ahol 14 évesen megnyertem a Liszt Ferenc zongoraverseny első díját. Ezt követően 14 és 16 éves korom között lefele kezdtek menni a dolgaim, mert olyan tanárom lett, aki azt mondta vége a csodagyerekségnek, ne legyenek koncertek, csak tanuljak. Ezzel elvesztettem kontaktusomat a közönséggel és már nem is szerettem zongorázni. Az volt a baj, hogy jó gyerek voltam, meg akartam felelni mindenkinek. Igyekeztem a tanár úrnak is úgy játszani, ahogy neki tetszett, feladtam a saját egyéniségemet. És ekkor megint egy jó dolog történt velem! Kodály Zoltán által munkát kaptam, énekeseket kísérhettem zongorán 16 évesen és én lettem az ország egyik legjobb kísérője. Így kerültem ki a Szovjetunióba, ahol felfedeztek. Moszkvában és Leningrádban felkértek szóló koncertekre és ezután Magyarországon is sikeres lettem. Majd jött egy újabb hullámvölgy, édesapám jobboldali politikus volt, ezért 1956-ban a családnak Belgiumba kellett emigrálni.

- Van egy nővérem, aki 10 évvel idősebb. Neki már volt családja, ezért Magyarországon maradt.

- Belgiumból Svájcba költöztünk. Ott az állampolgárságot megszereztem, ami nem volt könnyű. Ma is kettős állampolgár vagyok, van egy kis lakásom Locarnóban.

- A francia Svájcban éltem, franciául beszélek a legjobban, de tudok németül, olaszul is és persze angolul.

- Szó se volt karrierépítésről, menekült voltam. Aztán egy véletlen folytán, baráti vacsorán eljátszottam a Liszt Ferenc Campanellát. Ott az egyik vendégnek megtetszett a játékom, írt a világ egyik legnagyobb lemezcégének a Deutsche Grammophonnak, hogy hallott Lisztet játszani egy fiatal magyar emigráns zongoristát. Cziffra György akkor már Angliában ismert volt, nevet szerzett a magyaroknak, így megtetszett az ötlete és felkértek egy Liszt lemezfelvételre. Ez olyan sikeres lett, hogy Angliában a hónap legjobb lemezének választották. Majd meghívtak 1961-ben Londonba, a Royal Festival Hallba. Így indult el a nemzetközi karrierem. Ezt követően már a világon mindenhová meghívtak, évente legalább százszor turnéztam a legnagyobb zenekarokkal, karmesterekkel, énekesekkel, a legnagyobb fesztiválokon. A lemezgyárak is sorban készítették velem a lemezeket. Ma is találkozom olyan idős emberekkel akik azt mondják, hogy az első klasszikus lemez amit megvettek, az én Chopin lemezem volt.

- 1972-ben, abban a pillanatban, ahogy megkaptam a svájci állampolgárságot.

- Nagyon! Álmaimban mindig a debreceni Nagytemplom jelent meg. 1972-ben, amikor hazajöttünk az első feleségemmel - ő vezetett - Debrecen határánál behunytam a szemem és csak akkor nyitottam ki, amikor a Nagytemplomhoz értünk. El nem tudom mondani, mekkora örömet éreztem. Végre nem álom volt, hanem valóság!

- Igen és ez a szeretet kölcsönös. Debrecen díszpolgárának és a Debreceni Egyetem díszdoktorának választottak. A városhoz több szállal is kötődök, 2006-ban például megalapítottuk Debrecenben a Kodály Zoltán Világifjúsági Zenekart hagyományteremtő módon. Erre a Nyári Akadémiára - július második felében van - a világ minden részéről érkeznek fiatal zenészek. A kurzus végén, mindig közös hangversenykörútra indulunk.

- Azért vagyunk boldogtalanok, mert minden elmúlik, amit szeretünk, ami szép az életünkben. A boldogtalanság másik forrása a kielégíthetetlen birtoklási vágy. Állandóan vágyunk valamire, amit vagy nem érünk el, vagy amint elértük - egy pillanatig tart a boldogság - már másra vágyunk. Az egyén egy halálra ítélt ámokfutó, boldogtalan lény, de szükség van rá, mert ő az a tégely (burok) amelyben benne van lényeg.

- Minden embernek meg van az oka arra, hogy boldog legyen és arra is, hogy boldogtalan. Nekem is meg van az okom mindkettőre. A boldogtalanságra azért, mert rengeteg keserűség volt az életemben és számtalan problémám van. Akkor tudok boldog lenni, ha nem függök senkitől. Ha nem árthat senki nekem. Ha az egész világot magamhoz tudom ölelni. Ha mindenkit szeretek. Néhány napja beteg és fáradt voltam, nagyon rosszul éreztem magam és írtam egy depressziós verset. Egy képeslapon fagyott kismadarat láttam, ez adta az ihletet, el is készült a vers. Később jobban megnéztem a képet és akkor vettem észre, hogy nem is madár, hanem vidám kismajom van rajta. Ennyire befolyásol minket a pillanatnyi életérzésünk. Így látjuk az életünket is.

- Azt vallom és is, amit Jung mondott egy interjúban, amikor megkérdezték tőle, hogy hisz-e Istenben. Azt válaszolta, hogy "amikor fiatal voltam hittem, ma már nem hiszek, hanem tudom". Ezen a földön a kettősségnek a világában élünk. Fekete-fehér, éjjel-nappal, élet-halál. Mindennek két oldala van. Ez a paradoxonok világa, az agyunk sokszor nem is képes felfogni ezt a kettősséget. De azt tapasztalom, minél magasabb szinten van egy tudós, annál közelebb kerül a szellem világához. Mert az atomfizika egy bizonyos szintjén eljutnak oda, ahol már nincs anyag.

- Úgy történt, hogy 1993-ban a Magyar Rádió Zenekarának főzeneigazgatója lettem. Abba az időben sokat jártam Londonba és ottani jó barátom Érdi Sándor készített velem egy interjút, amely nagyon személyes hangvételű volt, azóta is ezt a beszélgetést tartom a legjobbnak. Utóbb kiderült, hogy nagyon sokan hallották és itthon is híre ment. Mikor haza jöttem, megkeresett Várbíró Judit aki a televíziónál dolgozott mint szerkesztő - most a MŰPA-ban van -, hogy szeretne hasonlóan beszélgetős műsort készíteni velem. Elvállaltam és ebből lett a "Zenén túl" című sorozat, melyben a zene csak apropó volt, egyetemes problémákról és személyes emberi dolgokról beszéltem, saját életemből vett példákkal illusztrálva. A televízió nézői zenéről hallottak előadást, de róluk is szó volt benne, nemcsak Beethovenről. Az emberi oldala miatt vált igazán sikeressé. Amikor befejeződött a televíziós sorozat, megkeresett Jakobi László azzal, hogy olvasta a könyvemet, amelyben ezek az előadások nyomtatásban is megjelentek - azt mondta, ez a zenei bibliája - és szeretné, ha folytatása lenne a Zeneakadémián. Először nem akartam elvállalni csak zongorával, zenekar nélkül, de végül is meggyőzött. Ezekre az estékre azokat a zeneszerzőket választottam ki, akik zongoristák is voltak, például Beethovent, Chopint, Lisztet, Schumannt ...

- Befejeztem az összes Kodály népdalnak a kíséretét, legalább 100 dal, három CD-s lemezen meg is jelent. Schumann lemezt is késztettem, januárban jelent meg.

- A Szombathelyi Zenekar felkért, hogy vállaljam el a vezetésüket. Mérei Tamás a zenekar menedzsere, a világ egyik legkiválóbb csellistája, aki egyben nagyszerű üzletember is. Vele komoly terveink vannak operával, fesztiválokkal kapcsolatban. Szeretné például Szombathelyen a "Zenén túl" sorozatot DVD-re felvenni és az egész világra szólóan terjeszteni. Nagyon izgalmas tervei vannak és a zenekar is kiváló. Kaptam külföldi koncert meghívásokat is, például Kínába, Japánba ... Kelet felé fordultam, mert a zenének ott van jövője. Európában a koncertlátogatók nagyrészt idősebbek, keleten egészen más a helyzet 80 %-ban fiatalokat látni a koncerttermekben. Életemben először, zsűrizéseket is elvállaltam világversenyeken, például Tel Avivban, Moszkvában, Norvégiában, Angliában és a Belga Királynő versenyen májusban.

- Idén ünnepeljük Fryderyk Chopin születésének 200. évfordulóját, aki a romantika korának egyik legnagyobb zeneszerzője. Milyen a kapcsolata a Chopinnel? Úgy gondolom, Önök "rokonlelkek" ...

- A kapcsolatunk kettős, belső és külső. A belső az érzelmi, mint általában a nagy zenék, Chopin is érzelmileg hat rám. Számomra minden művészetnek a lényege, a költészet és Ő az érzelmeknek a zeneszerzője, költő. A művészet általában valamiről szól, ezt tudjuk a képzőművészetben, az irodalomban, az operában, vagyis a szöveges zenében, de azokban a zenékben, mint például a Chopin zongoraművei, ott csak megérzünk valamit. Ezt a szavakkal ki nem fejezhető dimenziót kell nekünk művészeknek, a közönségnek átadnunk. Néha meg tudjuk közelíteni és akkor lélektől - lélekig szól a zene. Ez az érzelmi kapcsolódás Chopinhez annyira erős nekem, hogy sokszor könnyekre fakaszt, miközben gyakorolok. A másik a külső, események sorozata. Életem első szólóestjében jelen volt Chopin, valcerekkel, mazurkákkal. Utána Dohnányi Ernőnek is Chopint játszottam először 8 éves koromban, akinek volt egy érdekes megjegyzése, hogy milyen szomorúan játszom a Cisz-moll valcert, ami szép, de veszélyes, mert egy gyerek ne legyen ilyen szomorú. Húsz éves koromban tanultam Chopin F-moll zongoraversenyét. Érdekes esemény az is, amikor Jeramy Irons-sal megismerkedtem. Egy londoni darabban Márai Sándor a "Gyertyák csonkig égnek" színpadi változatában játszott. A darab végén bementem hozzá és átadtam neki egy Chopin albumot, amelyen rajta van az a F-dúr noktürn, amit hallunk az előadás folyamán - szalagról játsszák a színházban. Ebben a darabban éreztem, hogy a rendező megtalálta az egész zeneirodalomból pontosan azt a zenét, ami az érzelmi tartalma ennek a színdarabnak. Hazamentem megnéztem a régi Chopin kottáimat, az egyikben láttam, amit még 16 éves koromban írtam a hangok fölé arról, hogy mit érzek és pontosan ugyanazt írtam, amiről a Márai darab szólt. Amikor 1965-ben elkészült a Chopin albumom, Mallorcan, Val de Mosa-n volt hangversenyem, ahol Chopin George Sand-al töltött el bizonyos időszakot és írta a prelűdöket. Van ott egy olyan kaktuszfa, ami minden száz évben csak egyszer, egy nap virágzik. És pont aznap virágzott, amikor az én hangversenyem és sajtókonferenciám volt. Arra gondoltam, Istenem én most azt látom, amit 100 évvel azelőtt Chopin látott! Egy alkalommal Londonban nagy társaságban voltam, ahol korombeli zongoristák voltak és Arthur Hedley jelentős Chopin szakértő elővette Chopin ereklyéit: hajtincset, gyűrűt, mellényt, amit viselt. Megkérdezték tőlem: milyen magas vagyok, hány kiló . . . pontosan egyezett Chopinnel. Kire illik a mellény, pont rám illet. Milyen a hajszíne, ugyan olyan, mint az enyém. Végül a gyűrű csak az én kezemre volt jó. Arra kértek öltözzem be ezekbe az ereklyékbe, de nem vállaltam. Nem a testi hasonlóság a lényeg, hanem a lelki rárezgés. Amikor egy előadó ki tud lépni önmagából és fel tudja fogni a nagy áramot, a nagy üzenetet, a szellemiséget, akkor megjelenik a zeneszerző, beleszáll és benne él.

- A Tavaszi Fesztiválon, március 28-án Chopin estem lesz.

- Határozottan! De emellett állandóan írok is, prózát és verseket egyaránt.

Keretben

Kitüntetései: Bach és Paderevszki érmek (medals) London, a londoni Royal College of Music, valamint a Royal Academy of Music tiszteletbeli tagja. Művészetek Érdemrendjének Tiszti fokozata (Chevalier des arts et lettres ) Franciaország. Magyarországon a Magyar Érdemrend Középkeresztje, Kossuth díj, Millenáris Kölcsey díj, 2 Köztársasági Elnöki Arany érem, Magyar Örökség díj .....

(Szabados)

Vásáry Tamás 1933. augusztus 11 -én született Debrecenben. 8 éves korában Mozart K. 107 -es D dúr zongoraversenyét játssza szülővárosában, ahol következő évben szólóestet ad. Ettől kezdve rendszeresen koncertezik, mint csodagyerek. Ez idő tájt bemutatják Dohnányi Ernőnek az akkori magyar zeneélet fejedelmének, aki egyedi kivételt tesz ilyen korosztályú gyerekkel felajánlva, hogy tanítsa, de erre csak rövid ideig kerülhet sor, mert Dohnányi elhagyja Magyarországot.