ELEKTROMOS MOBILITÁS - INGYENES ÁRAMTANKOLÁS

Üzembe helyezték az Elmű-Émász járműflottájának első két elektromos autóját és az első elektromos töltőoszlopot.

A cégcsoport elektromos mobilitás programjának keretében, átadták Budapest első nyilvános töltőoszlopát. Az “áram-tankolás” lehetőségét egy éven át 2011. szeptember 30-ig ingyen biztosítják a lakossági felhasználók számára.

Marie-Theres Thiell, az Elmű-Émász igazgatóságának elnöke tapasztalatszerző kísérletnek nevezte a projektet, és azt mondta, számítanak az alvállalkozók részvételére is, amely által bővülhet a Magyarországon futó elektromos autók száma. Boross Norbert a társaság kommunikációs igazgatójától megtudtuk, hogy a társaság úgy döntött, hazánkat is csatlakoztatja az európai E-mobility: Elektromos Mobilitás Programhoz és hozzájárul a környezetbarát technológia elterjesztéséhez, melyet jelenleg a villanyautók túlzott ára és a töltőállomások hiánya gátol. Még nem tudják pontosan, milyen hatása lesz a programnak, de remélik, az évtized második felére a cég számára az elektromos autózás jelentős szolgáltatási területté fejlődik.

Az Elmű Váci úti székháza előtt felállított készülékről az erre a célra kialakított, zölddel felfestett parkolóhelyen, egy éven át bárki ingyen újratöltheti az elektromos autóját. Az áramszolgáltató ezzel a bátor lépéssel járul hozzá a jelenleg még drága technológia széles körű elterjedéséhez.

Az elektromos autók elterjedésének legfontosabb feltétele a megfelelő infrastruktúra kiépítése. Az első lépést áramszolgáltatóként az Elmű-ÉMÁSZ csoport tette meg a nyilvános töltőoszlop felállításával és két elektromos autó vásárlásával.

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Elmű-Émász projektje kapcsolódik a kormány elvárásához: a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséhez és az energiatakarékossághoz. Az elektromos autók mérséklik a zajszennyezést is.

Az Elmű-Émász új interaktív bemutató termében az energiafelhasználással kapcsolatban komplex tanácsot adnak a fogyasztóknak. A gyártóktól független tanácsadás középpontjában a hőszivattyúk és a napkollektorok állnak. A lakásvilágítás mellett az épület felújítási programot segítve a bemutató teremben szimulálják azt is, hogy az egyes nyílászáróknak mennyi a hő-vesztesége.

ELMŰ - KÖRNYEZETVÉDELEM

A Budapesti Elektromos Művek, mint piacorientált, európai áramszolgáltató fő célja ügyfelei, munkatársai és tulajdonosai elégedettségének kivívásán és megtartásán túl a működési környezetével való harmonikus együttélés. A természeti környezetet megóvó, biztonságos áramszolgáltatás a társaság elsőrendű feladata és kötelezettsége, a környezet védelme érdekében egyaránt ügyel talaj-, a talajvíz-, és a levegőszennyezés megakadályozására, a veszélyes hulladékok biztonságos kezelésére, az alacsony zajkibocsátásra és az élővilág védelmére. A Budapesti Elektromos Művek Nyrt. tisztában van azzal, hogy a környezetvédelem befektetés a jövőbe, ezért minden tevékenységét ennek az elvárásnak rendeli alá.