TOP KUPA

Az utolsó meccsre is maradt izgalom

Ismét megrendezte a Parlament Sportegyesület és a HGS Reklám Kft. a Budapesti Elektromos Művek Sportcsarnokában a TOP Kupa elnevezésű kispályás labdarúgó tornát, amelyen részt vettek a Parlamenti képviselők – Üzletemberek - MVM ZRt. csapata és az Olimpikonok. Az esemény fővédnökségét Dr. Kövér László a Parlament elnöke vállalta fel, a védnökök pedig Bánki Erik a Parlament Sport - és turizmusbizottságának elnöke, Czene Attila a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára és Balogh Gábor a Miniszterelnökség sportügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadója volt. A négy csapat körmérkőzést játszott. Az országgyűlés csapatát Magyar Zoltán szövetségi kapitány segítette. Az Olimpikonok csapatában Fábián László a sérülése miatt csak edzőként irányíthatta csapatát, amelyben ott volt többek között Boczkó Gábor, Gyulai Zsolt olimpiai bajnokok, Balogh Gábor olimpiai ezüstérmes, kilencszeres világbajnok öttusázó ... Az MVM csapatában pályára lépett szinte a teljes menedzsment, Baji Csaba vezérigazgatóval az élen. Az Üzletemberek csapatát Leisztinger Tamás a DVTK FC. tulajdonosa és Vermesy Sándor a STRABAG MML ügyvezető igazgatója is erősítette. A nézők örömére minden csapat mindent megtett a győzelemért, és ez meg is látszott játékukon. Fantasztikus gólokat láttunk és csodával határos védéseket is, amelyek felforrósították a lelátón a hangulatot. Volt meglepetés bőven! És hogy érezték magukat a játékosok a pályán? Megkérdeztük …

DR. BÁNFI LÁSZLÓ - VEZÉRIGAZGATÓ HELYETTES, MVM ZRT.

- Meglepetést szereztek, már az első mérkőzésük is nagyon izgalmasra sikerült. Minek köszönhető?

- Tanultunk a tavaszi mérkőzésekből és levontuk a következtetéseket. Egyrészt megtapasztaltuk, hogy egy cserével nem lehet végigjátszani egy ilyen tornát, másrészt szükségünk van edzettségre és fejlődésre. Tavasz óta minden héten edzünk úgy, hogy szakmai berkeken belül, ellenfeleket szerzünk magunknak.

- … és kik voltak mostanában az “ellenfelek”?

- Az MVM csoportból kerestünk partnereket, például a Paksi Atomerőmű Zrt. menedzsmentjével és a másik nagy tagvállalatunkkal a MAVIR Zrt.-vel is játszottunk. Sikerült az érdeklődésüket felkelteni, már ők is járnak hetente edzeni, rendszeresen futballoznak.

- A múltkor csak a menedzsment alkotta a csapatot. Mintha bővült volna a létszám …

- Igen, most nem kizárólag a menedzsment alkotja a csapatot, bár a gerincét ők adják 75 %-ban. Szükség volt bővítésre, mert így tudtunk cserélni, amikor elfáradt valaki.

- Tavasszal a legjobb játékosnak választották. Ma is kulcs szerepe lesz?

- Örülök, hogy tavasszal meghatározó tagja voltam a csapatomnak, de sajnos ennek ellenére sem nyertünk. Ezúttal szívesen kiegyeznék azzal, hogy nem én vagyok a legjobb játékos, viszont végezzünk előkelőbb helyen.

- Mi volt a stratégiájuk?

- A kispályán annyira gyors ez a játék, hogy minden játékosunk támadott és védekezett is egyaránt. Szerintem kulcsfontosságú a jó védekezés, mert abból lehet felépíteni a támadásokat.

 

FELKAI GYÖRGY - KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓ, MVM ZRT.

- Mi a mai legfőbb erényük?

- Az MVM menedzsmentje jó ideje együtt focizik és a szó szoros értelmében és átvitt értelmében egyaránt, egy csapatot alkotunk. Korábban is volt már megkeresés, hogy vegyünk részt ezen a barátságos tornán, ami azért véresen komoly mérkőzés, hiszen mindenki győzni akar. Tavasszal elfogadtuk a felkérést és kiálltunk a menedzsmenttel. Ráéreztünk az ízére! Azóta rendszeresen edzünk, készültünk a mai mérkőzésre. Most módosítottuk a csapatot - korábban kizárólag a szűk menedzsmentből állt - beválogattunk olyan középvezetőket is, akik technikásak, és erősítik a csapatot.

- Van edzőjük?

- Nincs külön trénerünk, egymást segítjük. Vannak olyan játékosaink, akik korábban profi módon fociztak, így ők a taktikai főtanácsadóink.

- Látott jó egyéni teljesítményt a csapatukban?

- Baji Csaba elnök- vezérigazgatónk ma különösen jól játszott. Az első mérkőzésen a két gólunkból az egyiket ő rúgta.

- Mi volt a mai napra kitűzött cél?

- Jól játszani és dobogós helyet elérni, ami sikerült.

GYULAI ZSOLT –- KÉTSZERES OLIMPIAI BAJNOK, HATSZOROS VILÁGBAJNOK KAJAKOS

- Végig nagy lendülettel játszottak. Mi motiválja még ilyenkor Önt, akinek már van olimpiai bajnoki címe?

- Az olimpiai bajnoki cím nem biztosítja automatikusan az állóképességet, de nyilván a sportolókban benne van a küzdőképesség és a győzni akarás.

- Volt edzőmérkőzésük?

- Nem volt, de a foci benne van a vérünkben. Én például már hat éve nem fociztam.

- Hogyan állították fel a csapatot?

- Az, hogy ki milyen poszton játszik, attól függött, hogy ki mennyit bír futni.

- Ki a csapatkapitány?

- Fábián László, aki most épp sérült.

BOCZKÓ GÁBOR --VILÁGBAJNOKI BRONZÉRMES, EURÓPA-BAJNOKI EZÜSTÉRMES PÁRBAJTŐR VÍVÓ

- Nagy meglepetés volt az öt rúgott góljuk egy meccsen!

- Pedig az utolsó pillanatban állt csak össze a most játszó csapat.

- Mikor alakultak?

- Az olimpikonoknak már több éve van focicsapata, amellyel részt veszünk különböző tornákon az országban. Ma a csapat gerince sajnos nem ért rá, vagy sérült volt, mint például Martinek János, vagy Kálnoki Kiss Attila. Szerencsére megmentették a mérkőzést a fiatal új játékosok, mint a Balogh Gábor, Kovács Anti.

- Ön milyen feladatot kapott a pályán?

- A csapat egyik legfiatalabb tagjaként a futás volt a fő feladatom. Virág Lajossal nyakunkba vettük a pályát és föl alá ingáztunk.

- Közeledik a 2012-es Olimpia Londonban. Tudható már, hogy képviseli-e a sportágukat?

- Jövő év április1-ig tart a kvalifikáció, addig még négy versenyünk van. Egyelőre kvalifikációs helyen vagyok, remélem meg tudom tartani ezt a pozíciót, nagyon szeretnék Londonban az éremért küzdeni.

- Hogyan készül az Olimpiára?

- Naponta kétszer edzek. Délelőtt fakultatív jelleggel edzőteremben, délután pedig fél hattól fél nyolcig vannak a Klub vagy a válogatott keretedzések. Egy héten ötször. Sokszor egy-egy hétre lemegyünk Tatára is edzőtáborba, ahol nem ritka délelőtt a 3 órás edzés.

BALOGH GÁBOR -- OLIMPIAI EZÜSTÉRMES, KILENCSZERES VILÁG-, ÉS KÉTSZERES EURÓPA-BAJNOK ÖTTUSÁZÓ

- Ön a munkáját illetően akár a Parlamenti csapatban is játszhatott volna ... Mit szól a játékukhoz?

- Az olimpiai csapat fizikailag és mentálisan is jobban bírta, mint a Parlamenti válogatott, sajnos nincsenek eléggé edzésben a fiúk. Jól tükrözte a meccs képét az 5 : 1-es eredmény.

- De a hangulat jó!

- Igen az a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat és a közönség is jól szórakozzon.

- Mit gondol, mint a sportügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadó: a sporttörvény beváltja majd a hozzá fűzött reményeket?

- Az egyik legfontosabb kérdés most a Magyar Olimpiai Bizottság átalakulása, amely köztestületként szinte már minden, az olimpiát érintő hatáskörrel bír, és minden feladatot ellát. Gyakorlatilag az egész magyar sportot irányítja. Ezzel kapcsolatban kellett különböző szabályozást megalkotni. És nagyon fontos számomra, hogy – a kezdeményezésemre - az egyesületek és a kiemelt egyesületek státuszlehetősége is bekerült, ami lehetővé teszi, hogy az egyesületek jól és hatékonyan tudjanak működni. Azt gondolom, jó sporttörvény készül.

- A 2012-es Londoni Olimpiától milyen eredményt vár?

- Sok nagyon tehetséges, éremesélyes egyéni versenyzőnk van és érmet várok a vízilabda csapatunktól is.

- Elkíséri a csapatot?

- Nagyon remélem!

CSAMPA ZSOLT – ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ, FIDESZ - MPSZ FRAKCIÓ, A PARLAMENT HONVÉDELMI ÉS RENDÉSZETI BIZOTTSÁGA ALELNÖKE, A PARLAMENT SPORTEGYESÜLET ELNÖKE

- Két mérkőzésen vannak túl, milyen eredmény született?

- Eddig egy döntetlen és egy vereségünk volt. Az üzletemberekkel szemben viszont komoly esélyeink vannak a győzelemre. Egyébként rengeteg mérkőzés van a Parlament válogatott háta mögött, például a Parlamenti EB, amit a nyáron vívtunk négy ország ellen és ahol sikeresen győztünk. Kiemelném a döntőt, ahol 5:2-re vertük meg Romániát. De sok falunapon is játszottunk, annyira zsúfolt volt a programunk, hogy lehet egy kicsit elfáradtunk. Mondjuk, hogy ezen a TOP Kupán adtunk a többieknek is esélyt… A viccet félretéve, jövő tavasszal szeretnénk ismét bebizonyítani, hogy nem volt véletlen a kétszeres tornagyőzelmünk, mi vagyunk a jobbak.

- Ön a Honvéd Vívószakosztály elnöke is. Hogyan készülnek az Olimpiára?

- A Magyar Vívószövetség alelnöke is vagyok egyben, így az egész magyar vívás szempontjából is nézem ezt a kérdést. Abban bízom, hogy két fiúnk, Boczkó Gábor és Imre Géza párbajtőr egyéniben kijutnak és eredményesen szerepelnek. A női párbajtőrben még előttünk van néhány kvalifikációs torna, de szerintem Varga Gabriella, Mohamed Aida, Knapek Edina is esélyesek. A legutóbbi világbajnokságon három Honvéd versenyző - Boczkó Gábor, Imre Géza és Somfai Péter - állt a dobogón, ami igencsak melengette a szívemet.. A Honvéd és a Honvédos sportolók maximálisan teljesítenek azért, hogy minél több magyar sportoló kijusson az olimpiára.

VERMESY SÁNDOR - ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ , STRABAG MML KFT.

- Fáradhatatlan volt a pályán, nagy lendülettel játszott.

- Öröm volt focizni, igazi csapatjáték volt. Igaz, az első öt percben, amíg a csapat nem állt össze, kaptunk két gólt, de utána nagyon jól összeszedtük magunkat.

- Nem volt könnyű dolguk, minden csapat nyerni akart …

- Minden ellenfél nagyon kemény volt. És 20-30 évvel fiatalabbakkal kellett megküzdeni, de hát kellenek a kihívások.

- Rendszeresen szokott focizni?

- Igen, persze nem ilyen erős partnerekkel.

- A meccs előtt volt közös edzésük?

- A torna előtt volt két edzőmeccsből álló felkészülésünk, sajnos csak az egyiken tudtam részt venni.

- Van másik sportszerelme?

- Vitorlázom, az a másik szerelem. Világ életemben sportoltam, vízilabdáztam. Később elkezdtem vitorlázni, amiben az a nagyszerű, hogy korhatár nélkül lehet versenysportként űzni. Csak jó fizikai kondíció kell hozzá, mert például a kékszalagon még a kormányosnak is lemegy egy-két kiló a súlyából.

SOMFAI ZOLTÁN- IGAZGATÓ, SKÁLA ZRT.

- Az előző TOP Kupán edzőként segítette az Üzletemberek csapatot, ma játszik. Ma mi volt a taktikájuk?

- Fineszes - okosabb, ötletesebb – játékkal kezdtünk. De aztán láttuk, hogy elől is szükség van az Kovács Attila erejére. Ő is rúgta a gólt, a Szlávik Laci pedig nagyon szépen megcsinálta a büntetőt. Nagyon örültünk mindkettőnek.

- Hogyan készültek a mérkőzésre?

- Két előkészületi mérkőzést is játszottunk. Egyébként a csapat nagy része rendszeresen játszik kis, vagy nagypályán.

- Milyen volt ma az első ellenfél?

- Kemény! Az MVM csapat fiatal, erős, dinamikus volt, kivétel nélkül 180 cm felett. Az elején nem figyeltünk oda, így kaptunk két gólt. A második félidőre feljavultunk, de nem volt szerencsénk, kapufát rúgtunk. El kellett fogadnunk, hogy jobbak voltak nálunk.

- Sportol mást is?

- Néha síelek, teniszezem, de a foci az igazi.

RABATIN JÓZSEF - ÜZEMELTETÉSI ÉS BANKBIZTONSÁGI IGAZGATÓ, MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK ZRT.

- Először látom ezen a pályán. Mintha nem ma kezdte volna a futballt…

- Most vagyok itt először. A rendezvénysorozatot támogatjuk, a Bankunkat képviselem az üzletemberek között. Régóta focizom hobbiszerűen, legalább 35 éve.

- Milyen poszton szeret játszani?
- Hátvéd szoktam lenni általában, de nem áll tőlem messze, hogy gólt is rúgjak, ha úgy adja a helyzet.

- Volt már kapus is?

- Egyszer gyerekkoromban voltam kapus és eltört a kezem. Azóta nem megyek a kapu közelébe, csak gólt lőni.

- Nagyon jók voltak a csapatok, nem volt könnyű nyerni …

- Mi is meglepődtünk, mert az első meccsen hirtelen kaptunk kettő gólt. De ezt követően, teljesen egyenrangú ellenfelek lettünk, amit az eredmény is mutat. A következő meccsünk az Olimpikonokkal volt, és ha lehet mondani még nehezebb. Profi sportolók, nagyon jó erőnlétben, még az oxigént is elszívták előlünk a pályán. Mégis megnyertük, persze szerencsénk is volt. Nehezen melegedtünk be, de végül sikerült.

DR. KÖVESDI ZOLTÁN, AZ ELMŰ NYRT. IGAZGATÓSÁGÁNAK TAGJA

- A pálya széléről nézte a meccseket. Láttam, izgalmasnak találta …

- Nagyszerű mérkőzések voltak, rengeteg gól született. Ha az NB1-ben is ennyi gólt rúgnának, sokkal több néző lenne a mérkőzéseken.

- Ön mit sportol?

- Focizok, teniszezem és ha az időm engedi, kerékpározok. Lassan eljutunk oda, hogy a bicikliseknek is joguk van az utakhoz. Örömmel tapasztalom, hogy a Dunakanyarban és máshol is az országban, egyre több kerékpár út épül. Sőt, Budapesten is. Más országokban a bicikli már tömegközlekedési eszköz, például Bécsben, vagy Münchenben, ami nem szennyezi a levegőt és a használója még tesz is valamit a saját egészségéért.

- Akkor Ön környezettudatos!

- Abszolút! Privát emberként és vállalati vezetőként is. Az Elektromos Művek indította el például az elektromos autózást is itt Budapesten. E mellett több olyan programunk van, melyekkel a fiatalokat és a felnőtt fogyasztókat az energia hatékony fogyasztására ösztönözzük. Mert a jövő erről szól. Ugyanazt a komfortot kevesebb energiával megőrizni.

- Ha focizik, milyen poszton szeret játszani?

- Leginkább hátvéd szeretek lenni. Aki gólt akar rúgni, annak jobban kell futni, legyenek elől a fiatalok.

PICHLER IMRE – ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ, FIDESZ - MPSZ FRAKCIÓ

- Hogy értékeli ezt a napot?

- Fortuna most nem állt mellettünk, ha végig gondolom, hogy az Olimpikonok ellen az első forduló 10. percéig több ziccerünk is volt. Nem segített, hogy a labda bevándoroljon a kapuba.

- Azért jól érezték magunkat?

- Persze, kellemesen elfáradtunk. Jó volt a hangulat és a közönség se csalódott, szép támadások voltak. A labdarúgás minden szépségét és persze minden bosszantó passzát is belevittük a játékba.

- Mi volt a nehézség?

- Sokan elmentek Albert Flórián temetésére, így nem állt fel a szokásos erősségű csapat.

- De stratégiájuk azért volt?

- Azt beszéltük meg, hogy a félpályáig szépen visszajövünk, és onnan indítunk újabb támadást. Most nem volt szerencsénk, de nem lehet mindig nyerni. A kapusunk, Nádudvari Zoli mindent megtett, amit lehetett.

DR. PAPCSÁK FERENC – ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ, FIDESZ - MPSZ FRAKCIÓ

- Ma nem volt szerencséjük, de azért látom, mosolygósak … Jól érezték magukat?

- Jól! Szerintem jó volt a játékunk is, csak az ellenfél most erősebb volt.

- Az Ön kerületében Zuglóban (XIV.) milyen a sportélet?

- Azt szoktam mondani, hogy Zugló a kultúra, a sport és a zene városa. Erre nagy súlyt fektetek, például most vettük át az államtól a Csanádi Árpád Általános Iskola és Gimnáziumot, amely sportiskola. Itt nevelkedett Erdei Zsolt öklözőnk is.

- Közeledik a 2012-es Londoni Olimpia. Az Ön kerületében vannak olimpikonok?

- Több Olimpikonunk is van a kerületben, például Kiss Balázs birkózó, a Zuglói BVSC versenyzője. Én magam a társadalmi elnöke vagyok a BVSC-Zuglónak. Kapás Boglárka, Bucz Ágnes és mások kiemelkedő teljesítményének köszönhetően az első helyen végeztünk az egyesületi rangsorban. Reményeink szerint ott lesznek a versenyzőink az Olimpián és éremmel jönnek haza.

- Ön is készül az Olimpiára?

- Remélem, hogy kijutok. Az Olimpia programját már letöltöttem a netről. A Zuglói érdekeltségű eseményeken szeretnék ott lenni, nagy élmény lenne.

MAGYAR ZOLTÁN – A PARLAMENT CSAPAT SZÖVETSÉGI KAPITÁNYA

- A Parlamenti képviselők csapata edzőjeként hogyan látta a mai tornát?

- Egymás után kétszer is mi nyertük meg ezt a tornát és szerettük volna folytatni ezt a szép hagyományt, de elég hosszúra nyúlt a nagypályás szezonunk. Erdélyben voltunk a székely válogatott ellen játszottunk. Még az előző hétvégén is egy jótékonysági mérkőzést vívtunk az E.On csapatával, a siketek óvodája javára. Így aztán nem tudtunk még egy edzést sem tartani, a többi csapatnak erre volt lehetősége. A körülmények is rányomták a bélyeget a játékunkra, mert egy-két kulcsjátékosunk, mint például Bohács Zsolt, a gólkirályunk nem volt itt, nagyon megéreztük a hiányát. Ez most így sikerült, legalább van miért dolgozni, edzeni, hogy a legközelebbi TOP Kupán jobban szerepeljünk.

- Hol fognak legközelebb játszani?

- Sok meghívásunk van, hírverő meccsek, jótékonysági mérkőzések …

- Ön ott volt Albert Flórián temetésen. Sokan eljöttek?

- Több mint háromezren. Kiss-Rigó László szeged–csanádi megyés püspök úr celebrálta a gyászmisét, az MLSZ, a Ferencváros elnöke is beszélt. Nagyon szomorú volt mindenki, hiszen az egyik igazi nagy hőst veszítettük el.

FORGÁCS ISTVÁN - ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ, HGS REKLÁM KFT. -

- Szép gesztus volt, hogy a mai torna Albert Flóriánra való emlékezéssel indult.

- Ez akkor is így történt volna, ha nem pont ma van Flóri bácsi temetése. Mindenki nagy megértéssel fogadta. Visszagondoltunk azokra a fantasztikus mozdulatokra, cselekre és gólokra, ami Albert Flóriánhoz kötődött.

- Sok meglepetés volt ma a pályán …

- Igen, nagy volt a feszültség, bármelyik pillanatban bármi megtörténhetett. A végső sorrend is így dőlt el. Az utolsó pillanatig volt esélye az Üzletembereknek és az MVM-nek is az elsőségre.

- Ön kapusként erősítette az üzletemberek csapatát. Milyen volt belülről megélni az eseményeket?

- Nagyon kiélezett küzdelem volt. Egy-egy hibán, vagy egy jó megoldáson, villanáson múlt, hogy ki tud gólt szerezni. A mérkőzések többsége nagyon szoros eredményt hozott.

- Egyre nagyobb az érdeklődés a TOP Kupa iránt ...

- Másodszor játszott négy csapat. Kétségtelen, hogy népszerű az esemény, amelynek örülök. Nagyon sportszerű a torna. Úgy látom, mindenki megtalálja a sportélményt és a személyes találkozás lehetőségét. Az, hogy szeretik a futballt a politikai és a gazdasági vezetők, azért örömhír, mert nem csak ülnek az irodáik székeiben, hanem mozognak is. És a társasági életnek nagyon jó terepe a sport. Ma több olyan üzletember játszott, akik a két héttel korábbi edzőmérkőzésen találkoztak először és már ilyen rövid idő alatt – mondhatom – igazi sportbarátság alakult ki közöttük. A társasági sportesemények, mint a TOP Kupa is, erről szólnak.

Mikor lesz a következő torna?

- A Parlamenti menetrendhez igazítva választjuk ki az időpontot, egy tavaszi vasárnapot.

(Szabados)

A TOP Kupa támogatói voltak:

Főtámogatók:

ELMŰ Nyrt., E.ON Hungária Zrt., ICT Systems Zrt., MVM Trade Zrt.,

Támogatók:

Ferropatent Zrt., Horfer Serleg Kft., Kunság-Szesz Zrt., Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt., Skála-Coop Zrt., STRABAG MML Kft., United Call Centers Kft.