MEGYÉK - VÁROSOK - KERÜLETEK

SÜMEG – MEGÚJULT A 400 ÉVES MŰEMLÉK

Sümeg Város Önkormányzata május 5-én tartotta a Püspöki Palota felújítását követő ünnepélyes átadást.

A Padányi Bíró Márton püspök által 400 éve építtetett műemlék a Norvég Alap pályázatán nyert összegből újult meg. A teljes beruházás összege 317 millió forint. Az ünnepségen Lantay Ákos projektmenedzser megköszönte a kivitelezőnek, a város képviselőtestületének, valamint az önkormányzat dolgozóinak a segítséget. Rátosi Ferenc Sümeg város polgármestere elmondta, az idegenforgalom növekedését és a kulturális élet fellendülését várják a felújított műemléktől. A beruházást a régi képviselőtestület kezdte el, majd az új fejezte be. - Köszönettel tartozunk elődeinknek, akik vállalták ezt a nehéz feladatot – mondta Rátosi Ferenc, majd hozzá tette - örülünk, hogy Padányi püspök itt építette meg a palotáját valamint a templomot, és tette Sümeget a katolicizmus központjává. Mindent megteszünk azért, hogy méltó örökösei legyünk az elődeink által ránk hagyott értékeknek. Színházi előadásoknak ad helyet nyáron a palota. A veszprémi Pannon Várszínház hat előadásból álló sorozatot rendez, az első előadás június 8-án lesz. A köszöntő után a meghívott vendégek megtekintették a palota 3D formában elkészült prezentációját. Az esemény résztvevőit a Palota Pince tulajdonosa Egly Márk és Magyar Tamás a Vesperás elnevezésű borral kínálta.

CSILLAGÖSVÉNY

Két és fél hektáron elterülő élménypark nyílt Ópusztaszeren Csillagösvény elnevezéssel. Az Európában is egyedülálló sövény- és fűzfonat labirintusokban logikai és játékos feladványok megoldásával találhatjuk meg a helyes utat. Adrian Fisher - európai hírű labirintustervező - útmutatása alapján épült tematikus útvesztőkben, történelmi feladványok segítik az “eltévedt vándort". A Csodaszarvast mintázó 3 és fél kilométer hosszan kanyargó sövénylabirintust hidak és kilátók teszik még látványosabbá. A komplexumban továbbá Honfoglalás-kori övcsatot formázó fűzfonat labirintus, 138 db fából álló számháborúpálya és 6 különböző 6 perces - úgynevezett logikai labirintust alakítottak ki, ahol a vállalkozó kedvűek próbára tehetik képességüket. Magyar Anna a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke azt mondta a 120 millió forintos beruházás kapcsán, hogy az Önkormányzat fokozott figyelemmel kíséri és támogatja a turizmussal és ifjúsággal kapcsolatos helyi kezdeményezéseket. A 2011-es évet az Ifjúság és turizmus évének nyilvánították, ezért is öröm számukra a Csillagösvény létrejötte az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark szomszédságában, mert a mai fiataloknak egy újabb lehetőségük nyílik arra, hogy közelebb kerüljenek a magyar hagyományokhoz és megismerhessék a régi magyar szakrális- és mondavilágot. A Csillagösvény ötletgazdája és tulajdonosa Gergely Gábor, akinek ezzel egy álma vált valóra.

VIRÁGOS MAGYARORSZÁG DÍJAT KAPOTT PALÓZNAK

Paloznak a Balaton északi partján Balatonfüredtől 8 km-re fekszik. Az erdőkkel borított lankás domboldalakról csodálatos kilátás nyílik a tóra. A templomdombot övező régi településmag hangulatos nádtetős házaival megőrizte a Balaton-felvidékre jellemző szerkezetet. A hegyoldalban lévő szőlők még őrzik a táj arculatát, bár a régi pincék váltakoznak az újonnan épült nyaralókkal. A falu az egyre nagyobb betelepülés ellenére is őrzi családias hangulatát, kedves báját. Minden háznál sok a virág, olyan az egész falu, mint egy virágoskert. Nem véletlenül nyerte el 2010-ben a “Magyarország legvirágosabb faluja” címet. Az épített környezet és a zöldfelületek kialakításánál is igyekszünk a hagyományokat megújult tartalommal megtölteni - mondja Czeglédy Ákos polgármester. Ösztönözzük a hagyományos építőanyagok - fa, kő, nád – használatát és a zöldfelületen a Balaton-felvidékre jellemző növények - szőlő, mandula, levendula, rózsa - ültetését. Évente rendezünk közös virágültetést és a résztvevőket virágpalántákkal ösztönözzük. Meghirdettük a Virágos Paloznak mozgalmat, mely kapcsán szakértő zsűri értékeli évente több alkalommal a kerteket. Fontosnak tartjuk a hagyományos szőlőkultúra megtartását és népszerűsítését is, ezért létre hoztuk az olaszrizling tanösvényünket, amely a szőlőmunkák és a borkészítés folyamatának bemutatására szolgál a hegyoldalban futó “borút” mellett. Paloznak lakói vendégszeretők, szeretettel várják a vendégeket a nyári szezonban és a téli közösségi programokon egyaránt.

SZENTENDREI SKANZEN – ÚJ FEJLESZTÉSEK

Elkészült Erdély népi építészetét és életmódját bemutató tájegység építésének előkészítő munkálatai, a telepítési koncepció, mely 18 kis kiállítási egységben, 96 épületben, mintegy 15 ezer tárgy elhelyezésével teljes képet tud adni a több, mint 103 ezer négyzetkilométernyi erdélyi terület és népesség hagyományos életmódjáról, illetve annak megváltozásáról, a Trianon utáni kisebbségi létre kényszerítés következtében. A programot kormányzati támogatással szeretnék megvalósítani – tudtuk meg a Skanzen igazgatójától. A szentendrei Skanzenben felépült Erdély tájegység segítené a hazafias oktatás, nevelés gyakorlati megvalósulását, hiszen az idelátogató felnőttek és gyerekek egyszerre kapnák élvezhető és tudományos formában a megfelelő információkat Erdély kultúrájának jelentőségéről és mibenlétéről – mondta Cseri Miklós igazgató.

VÁROSFEJLESZTÉS ÉS DUNA-STRATÉGIA KONFERENCIA

Befejeződött a Budapest fejlesztéséről, városépítészeti koncepciójáról és a Duna-Stratégia összefüggéseiről szóló konferencia, melyen részt vettek az Urban Land Institute (ULI) Europe elnökségi tagjai is. Az ULI Európai Stratégiai Programigazgatója úgy fogalmazott, hogy Budapest sikere attól függ: a város vezetői felismerik-e a lehetőséget, hogy a városformálás élére álljanak. A város építészeti koncepcióterve számos fejlesztési programhoz kapcsolódik, amelyek közül kiemelkedik a Duna-Stratégia EU programja. A vendégek egyetértettek abban, hogy a városépítészeti koncepcióterv elkészítését vezető építésztervezők irányításával lehet sikeresen elkészíteni hasonlóan London, Párizs vagy Milánó terveihez. A konferencián Zoboki Gábor építész a Budapest Stratégia gyakorlati kérdéseit szemléltette a szakmai grémium előtt, melyben kiemelt szerepet kapott a Duna-Stratégia és egy másik cél: az exporeál megvalósítása, amellyel egy érthető és egy élhető Budapest alakítható ki. Ez azért fontos, mert Budapest egy 3,5 milliós metropolisz lett és meg kell határozni, hol van a terjeszkedési határa. Az építész kitért arra, szükség van városmodellre, infoboxokra, fel kell lendíteni a kulturális turizmust és létre kell hozni szociális bérlakás programot. Kerekes György a városépítészeti főosztály vezetője azt mondta, hogy az új városfejlesztési stratégia megvalósításához felmérik a város mai helyzetét, adottságait, az előnyeit és hátrányait. Kerekes György házigazda a Duna Stratégiával kapcsolatban beszélt arról, hogy Budapest felismeri a Duna lehetőségeit és a Duna felé fordulás a város átstrukturálását is jelenti.

FELAVATTÁK A KATYNYI EMLÉKMŰVET

Budapesten a III. kerületben felavatták a Katinyi mártírok emlékművét, az Árpád Gimnázium melletti Katinyi mártírok parkban. Széri-Varga Géza és Széri-Varga Zoltán alkotása a stilizált fákkal a katinyi erdőt jeleníti meg. Schmitt Pál köztársasági elnök arról beszélt, a 71 évvel ezelőtti tragédia egyetlen szóban összpontosul: Katyn. Elmondta, az 1940-es mészárlás egyik magyar áldozata, Korompay Emanuel, a Varsói Egyetem magyar lektora volt, aki megtestesítette a lengyel-magyar barátságot. Mint mondta a krisztusi tanítás szerint a legnagyobb szeretete annak van, aki az életét adja barátaiért. Lengyelek és magyarok számtalanszor adták az életüket egymásért! Tarlós István főpolgármester elmondta az újkor egyik legcsúnyább történelemhamisítása történt, mikor a szovjet kormány a szörnyű bűn elkövetésével a németeket vádolta. A lengyel köztársasági elnök, Bronislaw Komorowski köszönetet mondott az emlékmű felállításáért.

BUDAPEST II. KERÜLET

A CSALOGÁNY

135 éves fennállását ünnepelte a Csalogány Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon. A komplexum egész napos rendezvénysorozattal elevenítette fel saját maga, valamint a magyar gyógypedagógia intézményes történetét. “A gyógypedagógia lényege, hogy minden élet egyformán értékes, de korántsem egyforma; s mindenkinek jár a képességeit legjobban kibontakoztató támogatás” – fogalmazott Schmitt Pál köztársasági elnök levélben eljuttatott köszöntőjében. Csomós Miklós oktatási és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes elmondta már olyan korban és társadalomban élünk, amelyekben minden élet érték, amely nem kategorizál, nem mondja meg, milyen az ember kötelezően elfogadandó értelmi, testi, biológiai állapota. “Hiszen minden ember társadalmat alkotó személy és közösséget alkotó lélek” Burján Lászlóné igazgatótól megtudtuk, a jelenlegi óbudai épületegyüttesbe 2008-ban költöztek be, s immár 8000 négyzetméteren, az uniós elvárásoknak is megfelelő körülmények között biztosítják a középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek nevelését és oktatását. A műemlékjelleggel felújított régi szárnyban folyik az általános iskolai és készségfejlesztő szakiskolai oktatás, a freskókkal díszített kápolna pedig rendszeresen helyt ad kisebb ünnepségeknek és koncerteknek. A tornaterem és az uszoda kiváló lehetőséget biztosít a habilitációs-rehabilitációs tevékenységnek, s külön büszkeségük, hogy az ezek szomszédságában lévő modern lakóegységükben összesen 90 főnek nyújtanak diákotthoni elhelyezést. Jelen tanévben 200 gyermekkel foglalkoznak, 25 különböző tanulócsoportban.

GAZDAPIACOT A LAKÓTELEPEKRE!

A XI. kerületben Király Nóra helyi képviselő asszony ötletére és közreműködésével kis piacok jöttek létre - Kelenvölgyben, az őrmezei lakótelepen, a gazdagréti lakótelepen - ahova várják a környék őstermelőit. A MAGOSZ segítségével hamisítatlan gazdapiac szerveződött. Minden szombaton őstermelők érkeznek, akik krumplival, hagymával, zöldségekkel látják el a vásárlókat. Vannak árusok akik mézet, friss házi tejtermékeket, falusi tojást, természetes gyümölcsleveket, disznótorost és húskészítményeket árusítanak. Szerkesztőségünk az egyik ilyen piacra kapott meghívást, melynek Szederkényi Károly plébános úr adott helyet a Gazdagréti Szent Angyalok Templom kertjében. A plébános úrtól megtudtuk, hogy szponzorok segítségével kialakítottak egy játszósarkot is a kertben, ahol a kisgyerekek felügyelet mellett játszhatnak, így nem kell őket otthon hagyni. Igazi családi program lehet a szombat délelőtti piacozás! Dr. Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, Dr. Hoffmann Tamás XI. kerületi polgármester és Király Nóra képviselő közös sajtótájékoztatón jelentette be a Gazdapiacokat a lakótelepekre! című mozgalom beindítását, ösztönözve ezzel minél több városi képviselőt, civilszervezetet, hogy hozzanak létre hasonló piacokat.

VIRÁGOS MAGYARORSZÁGÉRT VERSENYFELHÍVÁS 2011 ÉS JELENTKEZÉS

A Virágos Magyarországért Szervező Bizottsága meghirdeti a 2011. évi Virágos Magyarországért versenyt, amelynek célja a kulturált és vonzó országkép kialakítása, fenntartható fejlődés szempontjainak következetes alkalmazása, a településen élők összefogásának ösztönzése, az életminőség javítása, a környezettudatos gondolkodás és szemlélet erősítése, a természeti és építészeti örökség megőrzése és gyarapítása.

A versenyen valamennyi magyar település részt vehet. A város vagy falu kategóriában induló települések www.viragosmagyarorszag.hu internetes honlapon jelentkezhetnek a versenybe. A versenybe jelentkező települések figyelmébe ajánlott bírálati szempontok:

I. Minőségi követelmények:

A települési zöldfelületek megóvása, gyarapítása, a parkok, emlékhelyek gondozottsága, növénykiültetések, fák, cserjék, évelők, örökzöldek, egynyári virágok gyepfelületek minősége, harmóniája a tájjal, az épített környezettel, magyar nemesítésű növény- és virágfajták felhasználása.

II. A befektetett munka és részvétel:

Az önkormányzat erőfeszítése (források, támogatás, szervezés, irányítás), helyi vállalkozások, intézmények részvétele (vendéglátóhelyek, üzletek, üzemek környezetének rendezettsége), közösségek együttműködése, önkéntes civil szervezetek összefogása, helyi versenyek szervezése, a lakosság részvétele (utcakertek, előkertek, épület homlokzatok díszítésével).

III. Környezetvédelem, fenntarthatóság, kommunikáció

A nevelési-oktatási intézmények környezettudatos programja és eredményei, az ifjúság részvétele a nevelési-oktatási intézmény rendezett környezetének kialakításában, gondozásában, a fa- és növényültetési programokban, komposztálás, megfelelő növényvédelmi megoldások alkalmazása, korszerű hulladékgazdálkodás és megújuló energia felhasználás, kommunikáció – a helyi lakossággal való kapcsolattartás, információs programok, média megjelenések.

IV. Általános benyomások

A település rendezettsége, tisztasága és gyommentessége, az épített környezet minősége, állapota (terek, utcák, épületek, műemlékek, utcabútorok), a település megjelenése turisztikai szempontból (települések bejárata, információs pontok, a turisztikai jelentőségű épületek, helyek környezete, pihenőhelyek, játszóterek állapota, gondozottsága). A 2011. év kiemelt témája: a település főterének, főutcájának rendezettsége, virág- és növényi díszítése, harmóniája az épített környezettel, beleértve az ott található hivatali, kereskedelmi és vendéglátóhelyeket. A versenyre jelentkezett települések bírálatát szakemberekből álló zsűri végzi. Az elért pontszámokat figyelembe véve – a Szervező Bizottság javaslata alapján - a kiírók és a támogatók által felajánlott díjakkal jutalmazzuk a legjobbakat.

A verseny fődíja: hazánk képviselete a 2012. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében (Entente Florale Europe), város illetve falu kategóriában. A verseny díjainak kiírói: Magyarország miniszterelnöke, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága, az Országgyűlés Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottsága, a Belügyminisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Magyar Turizmus Zrt., a Virágzó Magyar Kertkulturáért Alapítvány, a Magyar Önkormányzati Főkertészek Szövetsége, a Város és Faluvédők Szövetsége, a Magyar Kertépítő és Fenntartó Vállalkozók Szövetsége, a Magyar Tájépítészek Szövetsége.

A “Virágos Magyarországért” környezetszépítő versenybe önkormányzatok jelentkezhetnek a falu illetve város kategóriában. A jelentkezés az interneten keresztül lehetséges a “Virágos Magyarország” honlapján:

www.viragosmagyarorszag.hu Felhasználó név: itthon Jelszó: viragos

A regisztráció és a versenyben való részvétel díjmentes. Jelentkezési határidő: 2011. május 30.