MAGYAR - SZÉKELY TALÁLKOZÓ

Barátságos labdarúgó mérkőzést láthattunk a Puskás Ferenc Stadionban, ahol a Magyar Parlament SE Labdarúgó Csapata és a Székelyföldi Közméltóságok Labdarúgó Csapata játszott. A kezdőrúgást Buzánszky Jenő végezte el. A lelátón drukkolt az Aranycsapat másik kiválósága, Grosics Gyula is. A mérkőzést követően, Kövér László csapatkapitányt kérdeztük.

Dr. Kövér László

- A székelyek nagyon hajráztak. Ön hogyan látta?

- Jól ismerjük egymást a pályán - mind azon kívül is - nem először mérkőzött meg a két csapat. A mai mérkőzés a hagyományos székelyföldi Csikszentdomokosi labdarúgó mérkőzésnek a visszavágója. Most a székelyeknek jött ki jobban a lépés 1:6-ra győztek, de még így is mi vezetünk a barátságos mérkőzések sorozatában. Kalamár Andor a Tusnádfürdői Turisztika Egyesület elnöke egymaga négy gólt lőtt. A szépítő gólunkat Bohács Zsolt szerezte.

- Úgy tudom, készülnek a parlamenti képviselők Európa Bajnokságára, amely júniusban lesz megrendezve. Miben kell erősíteniük, hogy nyerjenek?

- Ez a mérkőzés nagyon hasznos volt, mert kijöttek a csapatunk gyöngéi. Eddig olyanokkal játszottunk, akikkel erőben, gyorsaságban hasonlóak voltunk, most azonban a székely csapat fiatalított és ezzel jelentős fizikai előnyre tett szert. És a fizikai fölény a technikai tudást is könnyebben kihozza. Gyakorlatilag átjáróházzá vált a középpálya, ebből fakadtak a gólok, rögtön az első percben megkaptuk az elsőt. Úgy gondolom, elsősorban a védekezést kell majd erősítenünk, és szemléletbeli váltást kell végrehajtanunk, mert gyorsabbak sokkal már nem leszünk.

Papcsák Ferenc

- Kik voltak ma a csapat erősségei?

- Nagyon jó volt a kapusunk Nádudvari László személyében, szépen védett, sok gólveszélyes helyzetet oldott meg. Bánki Erik pedig kiváló védő játékos. Ők ketten kiemelkedően játszottak, de nem tudták megmenteni a csapatot. Ugyan állva maradtunk, de azt is mondhatom, lelkileg az öltözőben maradtunk. Az első támadásból rögtön kaptunk egy gólt, ez megfogta a játékosainkat, majd gyorsan kaptunk még egyet, meg még egyet ... A két csapat között kiélezett a küzdelem, ami hosszú hagyományra tekint vissza. Eddig hat győzelmet arattunk, ők négyet, ez lett nekik az ötödik győzelmük.

Simicskó István

- Hogyan látja a helyzetüket?

- El kell ismerni, jobb az ellenfél. Nagyon jó csapatot állítottak össze székely barátaink, több fiatal van közöttük, az életkor a nagypályás focinál pedig sokat számít. Az elszántság meg volt a részünkről, de ez most kevésnek bizonyult, állóképességben is felettünk álltak. Lehet, hogy rendszeresebben kellene edzenünk és taktikailag is jobban fel kellene készülnünk a következő mérkőzésre. Egy tizenegyest is kihagytunk.

- A pálya széléről folyamatosan érkeztek a jó tanácsok ...

- A pálya széléről mindig könnyű, ott vannak a legjobb játékosok. A székely csapat csatárai nagyon gyorsak voltak, ezzel nem tudtunk mit kezdeni. Majd legközelebb, októberben visszavágunk.

- Ez a mérkőzés jó bemelegítés volt a parlamenti képviselők Európa Bajnokságára?

- Így van, mert el kell kezdenünk komolyan készülni. Voltunk már nemzetközi mérkőzéseken ahol helyt álltunk. Ha csak parlamenti képviselők lesznek az adott ország csapatában, akkor komoly esélyünk van jó helyezésre. Mi rendezzük, a döntőt szeretnénk hazai pályán megnyerni.

- Változik majd a csapat összetétele?

- Állandó a mozgás, hiszen az elfoglaltságok miatt nehéz mindig ugyanazzal a csapattal kiállni. Van egy keret, 20-25 ember és attól függ, ki hogyan ér rá. Nem könnyű összeszedni 11 embert a cseréket is figyelembe véve.

Bánki Erik

- Csapattársai azt mondták, a mai mérkőzés jó edzés volt az Európai Parlamenti képviselők bajnokságára.

Ön is így gondolja?

- Felkészülési mérkőzésnek szántuk, de az a baj, hogy a játék minden elemében felülmúltak minket a székely legények. Volt közöttük négy-öt olyan fiatal játékos, akik nagyon gyorsak voltak, esélytelenek voltunk velük szemben.

- Miben kellene változtatni a következő mérkőzésekre?

- Leginkább fiatalítani kellene, de azt nem lehet, hozott anyagból dolgozunk. Az igazság az, hogy a parlamenti képviselőket nem úgy választják, hogy abból egy jó focicsapatot tudnánk összeállítani. Talán majd a gyermekeink, bár nem biztos, hogy a fiamnak a politikusi pályát ajánlanám.

Magyar Zoltán

- Összefoglalná a mai mérkőzést? A pálya széléről néha jobban lehet látni az eseményeket ..

- Nem volt könnyű, mert a székely csapat jóval fiatalabbakból, aktív futballistákból állt, akik annyit futottak, hogy egyszerűen lehetetlen volt kompenzálni. A magyar csapatnak ebből az a tanulság, hogy komolyabban kell venni az edzéseket, a játékot. Ez a csapat kispályán sokkal jobban szerepel - talán azért, mert kevesebbet kell futni - azt a technikát, lelkesedést át kell vinni a nagypályára is. De mind a két csapatnak nagy élmény volt ez a meccs, hiszen a Nemzeti Stadionban játszottak.

- Az Európa Bajnokság szervezéséről mit tudhatunk?

- Eddig már négy csapat jelentkezett, amellyel már egy mini Európa Bajnokságot meg lehet rendezni. Olaszország, Lengyelország, Románia már biztosan itt lesz és még két csapat várható.

Kalamár Andor

- Gratulálok! Minek tulajdonítja, hogy ilyen sikeresek voltak?

- Egyszerűen így jött össze. Tavaly a magyar országgyűlés csapata nyert, most mi nyertünk. Változó a szerencse és lehet egy picivel frissebbek voltunk ma, mint a barátaink. Lehet az is, hogy egy-két egyéni teljesítmény döntötte el a végeredményt. Ami igazán örvendetes, hogy találkoztunk, nagyon szép idő volt és kellemesen telt a mérkőzés gyönyörű helyszínen, a Puskás Ferenc Stadionban.

- Hogyan folytatódik a nap?

- Megebédelünk együtt, utána megnézzük az Országházát, majd közös városnézés lesz.

 

 

MAGYAROK A VILÁG NYOLCEZRESEIN

A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciós sorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó.

A Mount Everest társhegye, a 8516 méter magas Lhoce a következő célpontja az Erőss Zsolt részvételével a Himalájába indult magyar hegymászócsapatnak, mely a Magyarok a világ nyolcezresein program keretében immár a 11. nyolcezer méternél magasabb csúcsot tervezi meghódítani. Mint a budapesti sajtótájékoztatón elhangzott, Kollár Lajos, Erőss Zsolt, Horváth Tibor, Mécs László és Gál László egy meredek, csúszós hófolyosón közelíti majd meg a világ negyedik legmagasabb csúcsát, mely alig néhány kilométerre található a Mount Everesttől. Szokásukhoz híven oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül másznak, így különösen fontos az alapos felkészülés és a gondos akklimatizáció. "Az úgynevezett halálzónában fogunk éjszakázni, ahol az emberi szervezet minden előzetes jel nélkül néhány óra alatt összeomolhat, így nagyon fontos a felkészülés" - tudtuk meg Mécs Lászlótól. Kollár Lajos becslése szerint a csúcsot május 16-18 körül érhetik el, hazaérkezésük június 6-án várható. Velük tart egy kilencfős magyar trekkingcsapat is, melynek tagjai betekinthetnek az expedíció életébe. A trekkingesek a Mount Everest déli alaptáboráig tartanak a hegymászókkal (akik innen kiindulva másszák meg a Lhocét), és lehetőségük lesz egy 6200-as csúcs megmászására is.

PUSKÁS-SUZUKI KUPA

A felcsúti Puskás Akadémia és a Magyar Suzuki Zrt. idén húsvétkor negyedszer rendezte meg a PUSKÁS-SUZUKI KUPA ifjúsági labdarúgótornát. A kupában újra hat csapat méri össze tudását: a megszokott szereplők mellett új résztvevőként a romániai Hagi Academia fiataljai csatlakoznak. A Puskás Akadémia és a Real Madrid Alapítvány hátrányos helyzetű, részben roma gyerekeket támogató oktatási program indítását jelentette be. "A Suzuki kezdettől fogva névadó szponzora a sporteseménynek. A PUSKÁS-SUZUKI Kupa a szisztematikus munka szeretetét, a felelősségvállalást, a dinamikus életszemléletet és az egészséges életmódot testesíti meg, kiváló szerepmodellekkel a fiatal generáció számára" - mondta Dr. Urbán László, a Magyar Suzuki vezérigazgató-helyettese. A PUSKÁS-SUZUKI KUPA keretében ismét lesz minitorna: itt a Puskás Akadémia, a Magyar Suzuki, a Videoton öregfiúk-csapata és az újságíró-válogatott méri össze tudását. A háromszoros győztes felcsútiaknál a tervek szerint az idén is pályára lép Orbán Viktor miniszterelnök.

MAGYAR SPORT NAPJA

Számos sportoló és sportszakember vehetett át miniszteri elismerést a Magyar Sport Napján Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől, Czene Attilától, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkárától, Szekeres Páltól a tárca sportért felelős helyettes államtitkárától, valamint Borkai Zsolttól, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökétől. A kitüntetési ünnepségen Réthelyi Miklós beszédében kiemelte: "összehasonlíthatatlan a 135, de akár a száz, vagy ötven évvel ezelőttivel is a magyar sportvilág." Hozzátette, hogy a mai magyar sportnak több tekintetben is változnia kell, hiszen mint mondta "Az elmúlt 136 esztendő magyar sporttörténete hitet, elszántságot biztosít a jövőbeli munkához, hogy ha majd újabb száz esztendő elteltével visszaemlékeznek utódaink a XXI. század elejének történéseire, hasonló elismeréssel gondolhassanak ránk, mint azt mi tesszük most a nagy elődökkel kapcsolatosan." Az elismerések átadását követően Czene Attila államtitkár pohárköszöntőt mondott, amelyben megemlékezett a 136 évvel ezelőtt megszületett Magyar Athletikai Club alapítóiról, egykori versenyzőiről és mindazokról, akik elindították és éveken, évtizedeken keresztül tolták a magyar sport szekerét.

Magyar Sportért Életműdíjat kapott:

Horváth Péter, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség sportágfejlesztési alelnöke, Kiss Antal atléta, valamint Melis Antal evezős.

A Magyar Sportért Díj I. fokozatában részesült:

Bánáti Antal sportvezető, a Szegedi Sport és Fürdők Kft nyugalmazott igazgatója, Gerber László mesteredző, Kovács Sándor, a Magyar Diáksport Szövetség atlétikai munkabizottságának vezetője, Patakfalvy Miklós Antal, a Magyar Taekwondo Szövetség elnöke és Takács István, az évszázad súlyemelőjének edzője, a Veresegyházi Fitness Sportkör elnöke.

A Magyar Sportért Díj II. fokozatát kapta:

Daragó Lászlóné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati, Közművelődési és Sportintézet egységvezetője; a Magyar Diáksport Szövetség szakmai alelnöke, Kőrösiné Hajzer Judit, a NEFMI Sportszakmai Főosztály vezető-főtanácsosa, Kővári László nyugalmazott sportigazgató, a Fogyatékkal élők Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sportszövetségének titkára, Löweinstein György asztaliteniszező, a Magyar Siket Sportérmesek Klubjának elnökségi vezető tagja, Dr. Márkus Gábor, a TVK Mali Triatlon Klub (Tiszaújváros) elnöke, Nagy Zsuzsanna tornaedző, Pünkösty Botond, a Vas Megyei Atlétikai Szövetség tiszteletbeli elnöke, Sajó Sándor Miklós, országos minősítésű judo versenybíró, Dr. Saly Ferenc versenybíró, a Budapesti Kajak-Kenu Szövetség korábbi főtitkára és Szojka Ferenc labdarúgó.

A Magyar Sportért Díj III. fokozatában részesedett:

Akucs Attila, a Dunaújvárosi Főiskola nyugalmazott vezető testnevelője, Bakos István, a tiszakécskei Móricz Zsigmond Oktatási Intézmény gyógypedagógiai tanára, Farkas Ferenc, az MTK ügyvezető elnöke, az Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal Sportiroda vezetője-helyettese, Gőczi István, a Vas megyei Röplabda Szövetség korábbi főtitkára, Koletics Miklós, a Nemzeti Sport Intézet szakedzője, Miklós György, a Kalocsai Sportlövő Szakosztály alapító tagja, edzője, Pál Tibor, a MESZ korábbi főtitkára, az Evezős Sport Utánpótlásért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Perjés András, a kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára, valamint Saska Jánosné, a NEFMI Sportszakmai Főosztályának főmunkatársa.