Masszázsfotel, amely lát és érez

Ez a masszázsfotel soha nem lesz olyan, mint egy profi masszőr. Beszélni ugyanis nem tud. Felismerni testünk egyedi paramétereit és egy igazi masszőr kézmozdulataival masszírozni viszont igen - mondja Mojzer Péter a Wellness Oázis Kft. ügyvezetője, miközben a szép és elegáns fotelekhez invitál. - Tudta, hogy a világ első masszázsfotelét 1969-ben készítette el a Panasonic? És azt, hogy azóta több, mint hárommillió modellt adtak el a világon? Ez talán nem véletlen.

- Egy foteltől nem éppen azt várnánk, hogy valóban tetőtől-talpig átmozgassa a benne ülőt.
- Nem bizony. Pedig ebben van a jó masszázs titka és erre ilyen formában más masszázsfotelek nem képesek. Ez a masszázsfotel nem csak a hátat masszírozza, hanem nyújtómasszázst is végez a lábakon, így csökkenti a feszültséget a derék környékén. Sőt, a lábrész légpárnás kialakítása úgy rögzíti a lábszárat, hogy elősegítse a vérkeringést, és a lassú süllyedő mozdulattal finoman nyújtsa a térdizületeket is. Ez fantasztikusan jó érzés egy hosszú, fárasztó nap után. Főleg azért, mert még a folyamatosan terhelt Achilles-ín és a vádli-izmok is kellemes nyújtást kapnak. Tulajdonképpen, ez leírhatatlan. De használatának eredményességét nem csak maguk a használók, hanem még az American Chiropractic Assositation (ACA) és a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikája által végzett vizsgálatok is alátámasztják.
- Azt mondja, ez a masszázsfotel azt is tudja, hogy hol, milyen erősséggel kell masszíroznia engem? Hogyan képes erre, amikor minden ember más és más?
- Tulajdonképpen "lát" és "érez" a Panasonic testelemző technológia. Ez azt jelenti, hogy a masszírozás megkezdése előtt nyomásmérő szenzorokkal másodpercek alatt felméri a hát és a váll pozícióját, és gondoskodik a gerincoszlop formáját és sajátosságait is figyelembe vevő helyes beállításról. Azután ott van az elektromos intenzitásvezérlés, ami pillanatok alatt átállítja a masszírozás erősségét a fotelben ülő személy testsúlyához, miközben a légpárnák is pontosan igazodnak a testformához. És persze a lábtartó rendszer is beállítható a megfelelő magasságba.
- Ki is lehet próbálni?
- Igen, az a jó hír, hogy Budapest belvárosában megnyitottuk a Panasonic masszázsfotelek első mintatermét, ahol előzetes időpont-egyeztetés után személyesen is kipróbálhatók ezek a különleges fotelek.

Hivatalos hazai forgalmazó a Wellness Oázis Kft.

Bővebb tájékoztatás: www.wellnessoazis.hu oldalon.
Cím: Bp., VIII.ker. Stáhly u. 5. Telefon: +36-70/584-23-43