A Junior Príma Díjas világszerte koncertező zongoraművészt 2015-ben is különleges és egyedülálló koncerteken hallhatjuk.

Balázs János három arca

A fiatal zongoristageneráció egyik legjelentősebb képviselője "Balázs János három arca" címmel tart zongoraesteket az "MVM Koncertek - A Zongora"-sorozat keretében a Zeneakadémia Nagytermében és a Művészetek Palotájában. A művész a koncerteken több oldaláról is bemutatkozik.

A sorozat nyitóhangversenye 2015. január 20-án a Zeneakadémián lesz hallható, ahol Bach és Chopin versenyműveket játszik és vezényel az Anima Musicae kamarazenekarral. Májusban improvizatív koncertet ad Lajkó Félixszel, ahol elhangzik a 2015 elején megjelenő közös lemezük zenei anyaga is. A sorozat záró estjén, 2015 októberében többek között Liszt Ferenc 12 transzcendens etűdjét hallhatjuk, amire csak nagyon ritkán vállalkoznak a legnagyobb művészek is. Balázs Jánostól persze ez megszokott, hiszen 2014-es zeneakadémiai szólóestjén egy koncerten adta elő Schumann: Toccata, Liszt: Lidércfény és Ravel: Gaspard de la nuit c. műveit, melyet a világ legnehezebb darabjaiként tartanak számon. A kritikák kiemelték virtuozitásának elegáns csillogását és elmélyült lírai gondolatait, amely "mint selyem szövi át a hangok közötti távolságot". 2015-ben minden valószínűséggel hasonló élmények várnak ránk.

Balázs János mindent elkövet annak érdekében is, hogy évtizedek múlva is legyen koncertlátogató közönség, ezért a jövőben is havonta ad gyerekkoncerteket. Amint elkelnek a belépők, meghirdetik a következő hangversenyt a www.jakobikoncert.hu honlapon. A koncerteken a gyerekek megismerkedhetnek a zeneirodalom legjelentősebb műveivel Balázs János személyes és magával ragadó kommentárjával és művészi előadásában. A hangversenyek ingyenesek (a kísérőknek is!), de regisztrálni kell a hangszerekvilaga@gmail.com email címen!

Balázs János az egyik legaktívabb és sokoldalúbb fiatal zongoraművész Magyarországon. Az elmúlt évben Európa legnagyobb koncerttermeiben vendégszerepelt, mint pl. a bécsi Konzerthaus, a brüsszeli Bozar, a londoni Barbican, vagy az amszterdami Concertgebouw. Számos hazai és külföldi díja és meghívása mellett tehát rendszeresen hallható lesz Budapesten is, de tervbe vett a fiatal művész egy vidéki hangversenykörutat is, ahol nagy valószínűséggel szintén lesznek ingyenes gyerekkoncertek is.

"Balázs János 3 arca" bérletinformációk:

Bérletárak (december 15-ig) az első két koncertre: 3.000 - 4.000 - 5.000 - 6.000 - 8.000 Ft

Akinek még nincs jegye Balázs János szólóestjére (2015. október 28.), bérletvásárlás esetén

arra is kedvezményesen vásárolhatja meg jegyeit (1.500 - 2.000 - 2.500 - 3.000 - 4.000 Ft)

Minden bérletvásárló december 15-ig ajándék CD-t kap

A zongora 3 arca, koncertfelvétel - 2014. február 24. - Az ajándék CD is a Zeneakadémia jegypénztárában vehető át

Életrajz:

Balázs János fiatalos lendülete kiemelkedő technikai kvalitással és mély zenei megértéssel párosul. Művészi ösztönei biztonsággal vezetik a profizmus legmagasabb fokára. Egyéni zenei látásmód jellemzi előadásait, mely során hangot mer és tud adni saját elképzeléseinek. Hitvallása, hogy a zene csakis a lélek legmélyebb és legőszintébb érzelmeiből születhet meg. A zene iránti igényessége és alázata garantálja a hallgatóság számára a legmagasabb művészi értéket. Koncertjeit hangos siker övezi. A hallgató nem csupán pillanatnyi élmény részese lesz, maradandó értéket vihet magával.

Balázs János fiatal kora ellenére már debütált Európa legnagyobb koncerttermeiben, mint pl: Konzerthaus Wien, Barbican Centre London, Concertgebouw Amsterdam, Cité de la Musique Paris, Town Hall & Symphony Hall Birmingham, Megaron, The Athens Concert Hall, Kölner Philharmonie, Palau de la Música Catalana, Stockholms Konserthus, Konzerthaus Dortmund, Philharmonie Luxembourg, Bozar Brussels, Zeneakadémia Nagyterem Budapest. Több ízben szerepelt Japánban, Kínában, Koreában és az Egyesült Államokban. A Junior Príma Díjas zongoraművész 2014-es februári zeneakadémiai szólóestje (A zongora 3 arca), ahol a világ legnehezebb darabjai szólaltak meg (Ravel Gaspard de la nuit, Balakirev Islamey, Schumann toccata), egyaránt kivívta a közönség és a kritikusok egyhangú elismerését, akik kiemelték virtuozitásának elegáns csillogását és elmélyült lírai gondolatait, amely "mint selyem szövi át a hangok közötti távolságot". A számos nemzetközi versenyen díjat nyert művész különleges improvizációs képességét a 2014-es Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében megrendezett koncerten bizonyította a Zeneakadémián, ahol Lajkó Félix-szel egy katartikus koncerttel debütáltak. Az ott helyben születő melódiák, ritmusok és gondolatok egy különleges aurát és intim közelséget fontak a közönség és a művészek között. A 2015-ben induló Balázs János 3 arca bérlet igazán különleges és érdekfeszítő koncerteket ígér. Az első hangversenyen Bach 2 zongoraversenye és Chopin f-moll zongoraversenye szerepel az Anima Musicae kamarazenekarral, melyeket a művész még sosem tűzött műsorra. Elmondása szerint most jött el az ideje főleg a Bach zongoraversenyek előadásának. A második koncerten Lajkó Félix a vendégművész, a sorozat befejező része a Művészetek Palotájában kerül megrendezésre, ahol egy szólóest lesz hallható. Utóbbi hangverseny már az "MVM Koncertek - A Zongora" 2015-ös sorozatában korábban meghirdetésre került.

"Úgy zongorázik, még annál is jobban, mint Cziffra György, olyan fenomén, aki egyedülálló a világon, emellett van benne lírikusság, az ember valósággal megijed tőle, hogy milyen adottságai vannak." (Vásáry Tamás - 2007)

"Hihetetlen, amit Balázs János művelt, meghazudtolta a fizika törvényeit, a zongorabillentyűk maguk sem hitték el, hogy ilyen gyorsan tudnak mozogni, ha muszáj nekik. Nincs pancsolás, nincs észrevehető melléütött hang, minden le van játszva, és az érthetőség és élvezhetőség határain belül marad. ... minden, amit játszik, muzikális, sokszínű, él és szerethető. Tud költői is lenni ... Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok! - búcsúzott a népdal feldolgozásával a zongorista. Balázs Jánosé egészen vakító." (Devich Márton - Heti válasz, 2014)

"Magas művészi színvonalú, briliáns technikájú zongorázása egy olyannyira őszinte és spontán valami volt, hogy nem egyszer könnyeket csalt a közönség és egy két zsűritag szemébe is. Muzsikálása egy rendkívüli tehetség mindenkit magával ragadó megnyilatkozása, megnyilvánulása." (Bánky József zongoraművész)

Balázs János 3 arca

2015. JANUÁR 20. (KEDD), 19.30 - ZENEAKADÉMIA

MVM Koncertek - A Zongora

Balázs János három arca 1. - "Versenyművek"

Balázs János zenekari zongoraestje

Közreműködik: Anima Musicae Kamarazenekar

J. S. Bach: f-moll zongoraverseny, BWV 1056,

d-moll zongoraverseny, BWV 1052 ***

Chopin: f-moll zongoraverseny, op.21 (vonószenekari változat)

2015. MÁJUS 3. (VASÁRNAP), 19.30 - ZENEAKADÉMIA

MVM Koncertek - A Zongora

Balázs János három arca 2. - "Az improvizáció"

Lajkó Félix és Balázs János hangversenye

2015. OKTÓBER 28. (SZERDA), 19.30 - BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

MVM Koncertek - A Zongora

Balázs János három arca 3. - "A transzcendens"

Balázs János zongoraestje

Schubert-Liszt: Winterreise (Téli utazás) dalciklus,

Liszt: Transzcendens etűdök, no. 1-6 ***

Chopin-Liszt: 6 lengyel dal,

Liszt: Transzcendens etűdök, no. 7-12